Üdv


2010. december 26., vasárnap

Szabo Aletta - Egy múzsa hétköznapjai(esszé)


Először is vegyük sorra egy múzsa feladatait.
Az ő feladata sokkal több annál mintsem, hogy megihleti a művészt, hogy az valami szemetgyönyörködtetőt alkotson. Mert amit a művész a múzsa csókjától hajtva alkot az maradandó művészi alkotások közé sorolandó, míg a többi alkotása nem más mint ujjgyakorlat.
A múzsa csókja lehet a kedves csókja, vagy egy gyönyörű virág, vagy csak egy elhangzott szó, de minden esetben olyan észrevétlen, hogy végül a művész nem is hall mást csak a saját szívverését. A múzsának gyorsan kell cselekednie, mert csak a pillanat tört része áll rendelkezésére, hogy az alkotni tudó ember szívébe álmot ültessen. A múzsa az aki álmodni tanít és ébredni, mert olyan álmot ad ami megtanít rá, hogy ne csak akkor tegyünk arrább egy szalmaszálat, ha azt jól megfizetik, mi másnak lehet ezt nevezni, ha nem ébredésnek. A múzsák neve gyakran a homályba vész, hisz ők csak a kezdő lökést adják, nem ők dolgoznak meg érte, értelemszerűen nem is ők söprik be az elismerést, de mégis szűkség van egy múzsa álmára, ahhoz, hogy szülessen egy maradandó műalkotás, hogy lásunk, haljunk, értsünk, hogy álmodjunk, hogy reméljük építhetünk egy szebb világot. Az igazi múzsák jól tudják mitől lesz valaki igazán múzsa, a szemükben az aki tovább tud adni egy olyan álmot amit érdemes álmodni, az már múzsa.
Milyen egy múzsa hátköznapja? Ha valakinek csalódást okozok nagyon sajnálom, de tény az, hogy egy múzsa hétköznapja az teljesen hétköznapi, ép olyan mint bárki másé.


2010. december 25., szombat

Szabo Aletta - A múzsák

A múzsák első generációja Uránosz és Gáia gyermekei közül kerültek ki, a második generáció pedig Zeusz és Mnémoszüné lányai voltak. De egy idő után Zeusz megelégelte lányai tétlenségét, és úgy döntött, hogy elérkezett az idő, hogy kiválasszák a harmadik generációs múzsákat, ezért összehívta az istenek tanácsát, ahol minden isten felszólalhat és javaslatot tehet egy leendő múzsát illetően.
- Javaslom a fekete rozsát. A rozsa a tökéletesség virága, a fekete a gyász színe, így válik a fekete rozsa az önmagát gyászoló világ szimbólumává. A társadalom kritikának újabban nagy szerepe van a művészi körökben.- szólal fel az egyik isten.
- A kritika jó dolog az építő kritika még jobb. Én csak azt sajnálom, hogy az emberek gyakran azt hiszik, hogy a jó szándékkal elmondott kritika, már építő jelegű is. A gyalázatot nem kell megénekelni, legalábbis nem feltétlenül, nem önmagát gyászoló világra van szükség, hanem önmaga poraiból is újjászülető és szárnyalni tudó világra. Az új generációs múzsák egyik feladata, hogy megtanítsák az embert a magasba emelkedni.- így válaszolt Zeusz.
- Javaslom a Fönix madarat. - kiáltják többen.
- Elfeledkeztek arról, hogy a Fönix tűzmadár, a szenvedély tűzze hajtja mindig a pusztulásba, azon kivül ő magát se képes a fellegek fölé emelni nem hogy másokat.- kifogásolta Zeusz.
És bármit javasoltak Zeusz mindig talált kifogást. Legvégül elege lett a sok bolond beszédből és az találta mondani, hogy aki az érzelmek esőcseppjeit és az értelem ködét legyőzi annak erejét megsokszorozza és múzsává teszi. Azzal kisétált a teremből, otthagyva őket.

2010. december 21., kedd

Szabo Aletta – Iskolaévek


Újabban sokat álmodom az iskolával. Nem rémálmok, nincs bennük rettegés a felelettől, vagy a rossz jegyektől. Egyszerűen csak visszamegyek az iskolapadba valamelyik régi osztályomba, de olyan is volt, hogy egy teljesen új osztályba, ami közös ezekben az álmokban az hogy keresek valamit, vagy várok valamit magam se tudom mit. Csak úgy titokban érzem, tudom, mi az amit szeretnék. Többnyire mindegyik álmomban beszélgetek egy fiúval, valamelyik osztálytársammal, és már ép bimbózni kezd valami mikor felébredek, és onnantól kezdve ködös összefüggéstelen képeké halványul az állom. Csak egy tippem van miért álmodok újabban ilyeneket, túl szoros a párhuzam az iskolaévek és a jelenlegi életem között. Ugyan úgy hiába várom, hogy megkapjam a bizonyos valamit, amit egyszerűen csak tiszteletnek hívnak. A tanító néni tisztelettét hiába vártam gyerek ként, mert nem nekem jutott eszembe, hogy minden reggel negyedliter fris kávét vigyek neki, csak úgy ajándékba, mert volt merszem vitázni vele, hogy létezik hagymamag, és nem csak dughagyma. Ma haragszom rá, mert magamra is haragszom, hülyeség volt tisztelni egy olyan nőt aki negyedikben egy másik öreg tanító nő tanácsát követve ugyan de azt találta ki, hogy a büntetés legyen az, „fogd meg a lábujjadat nyujtot lábbal, és maradj úgy állva”. Ezek a legrégebbi emlékeim a „tiszteletet nem ismerő világról”, a több példát csak azért nem sorolok, mert félek nem érnék a végére.

Ma is úgy vágyom mások tiszteletére mint gyermek ként. Nagy hülyeség azt mondani, hogy a tisztelet és elismerés nem fontos, a legfontosabb mert senki se kér abból, hogy bármilyen szinten a méltóságába gázoljanak. Mi változott azóta, a kitartásom tanácstalanságba fulladt, ha kaptam is tiszteletet, csak úgy tudtam fogadni mint egy ki nem érdemelt ajándékot... pedig természetes kéne legyen, röhej,... ennyire torz a világ.

2010. december 20., hétfő

Szabo Aletta - Hazugság (novella)

Nem tudta ki ő. Nem tudta hol van. Csak lassan kezdet derengeni minden. Csak kábaságot érzet, de mire rendesen felkelt a nap összetudott gyűjteni annyi erőt, hogy kinyissa a szemét, és felkeljen. Minden vágya összesűrűsödött egy kávéban, úgyhogy kicsoszogott a konyhába.
És ezzel elkezdte a szokásos napi teendőket és eltemette az összes gondolatát ami felébredt benne az ébredezés közben. Attól félt ha nem felejti el sürgősen azt a sok mindent ami megfordult a fejében, még a végén nem lenne önmaga, mert, hogy ő pontosan tudja, hogy ő kicsoda: a leg csodálatra méltóbb emberi lény a világon. Menyit bajlódott azzal, hogy tökéletesítse önmagát, de végül sikerül, és ezzel tökéletesen elégedett is volt. Mindig az jutott az észébe, hogy „aki mást legyőz az erős, aki magát az legyőzhetetlen”, hát igen neki sikerült, és erre büszke is volt, csak a magára öltöt értékes szerénység nem engedte, hogy büszke legyen, de ez is így volt rendjén, hisz a szerénység az értékesebb a kettő közül, de legalábbis többen értékelik, míg a büszke emberek mindig is ingerelték . Elhessegette a gondolatot, hogy a boldogság … aztán már arra sem emlékezet mit hesseget el. Helyette inkább a közmondásra gondolt „az ember akkor a legboldogabb, mikor észere sem veszi”. Majd megerősítette önmagában a gondolatot azzal, hogy felidézett magában egy rakás idézetet ami arról szólt, hogy semmi sem tesz boldogtalanabbá mint a boldogság keresése. Egyre elégedettebb lett.
Negyed óra múlva már kint volt a lakásból, és zárta maga mögött az ajtót, addigra tökéletesen megerősítette diktátori győzelmét önmaga felett, és miért ne tette volna, végső soron hazugságban is lehet élni. Tull büszke volt ahoz, hogy bevallja másra vágyik, mert csak azoknak a vágyaknak engedett létjogosultságot amik képesek voltak a tökéletesség illúziójának megteremteni. A többi nem érdekelte, mert élt benne a boldogság illúziója, hogy ő tökéletes, és az élete irigylésre méltó, és ragaszkodott is önmaga kis illúziójához, annyira, hogy tudomásul se akarta venni, hogy amit nyomtalanul el sikerült nyomnia magában az az őszinteség.
És tette mindezt az ésszerűség nevében.

2010. december 16., csütörtök

Szabo Aletta – A sellő halála

Búgó zúgó tenger
mélyén kötél tenger.
Görcsbe oldva felejt
foglya ki mit se sejt.
„Sellők dala veszejt,
értem könnyet ki ejt.”
Ének szó ezt zengi,
Magát el nem rejti.
Fogoly lelke fázik,
Bene is ez hangzik:
„Sellők dala veszejt,
értem könnyet ki ejt?”
Csókkal oldják a vészt,
elveszejtik az észt.
Menekvésre nincs esély.
Veszélyes ez a kéj.
Tudták ezt jól. Hogy volt?
Kel mi szomjat is olt.
Kicsi sellő pusztult,
vele foglya pusztult.


2010. december 14., kedd

Szabo Aletta – Kísértő lelkek hona

Sercegő írás,
vésetet mottó,
árnyéktól fosztó.
Lélelki nyomás...

Fény és árny nélkül
nincs semmi, csak a
lemosott oka,
áttetsző, végül.

Kísértet ként jár.
Hazamegy, netán?
Fénye egy gyertyán
nyugodva megvár.


Szabo Aletta – Lélekárva

Csókod ízére, még emlékszem,
Fonó karjaid ölelése
tovább kísérti titkos lelkem,
ilyen az önzés szenvedése.

Úgy tűnt, közös volt álmunk, vágyunk...
Önző mivoltunk, mást akarva,
ezer szilánkra, most szétválunk,
így lesz belőlünk lélek árva.




2010. december 12., vasárnap

Szabo Aletta - Nosztalgia


Régi az érzés,
tétlen ébredés.
Mihez kezdjek
vele, elmúltnak
nincsen esélye,
nincsen veszélye.
Széthullt a lelkem,
észre se vettem.
Arra ébredtem,
lelkem nem lelem.
Már nem keresem,
szépen elviszem.
Könnyű lélegzet,
sóhaj érkezett,
messze visz téged.


Szabo Aletta - Tél

Köd szitálta
hóesésben
beburkolta
magát minden.

Kit temet el
észrevétlen,
havas lepel
szép egészen?

Ki éri meg
jövő tavasz
hozta meleg
szelet...?




2010. december 11., szombat

2010. december 10., péntek

Szabo Aletta – Félelem a futótűztől

Félünk a nyomortól,
látni se óhajtjuk,
félünk rabságától,
mint a futótűztől.
Mélyen néz magadba.
Félni, nem érdemes.
Vigyáz, vakká ne válj.
Lélek ismerete,
legyen a vezéred.

Szabo Aletta – Kettő és egy

Rám tekint. Vissza kacsint.
Szótlan int. Bennem bízva,
engem kér, a mosolya.

Magány mi mégsem árva,
mértékkel megvizsgálva,
olyan mint a Végtelen.

Képlete: kettő és egy,
egyazon a léptékkel
mérve egy, a lélekben.

Mérték mi mérhetetlen,
szólít mi láthatatlan,
itt van mi mindig is volt.



Szabo Aletta - Álom-fejtegető

Lázong a Lélek ismeret.
Szófukar lett a belső hang.
Magának őrzi titkait,
Engem itt hagyott magamra,
Egyedül töröm a fejem.
Hol van ki álmom megfejti?
Hol van ki Útam felfedi?
Nem értem álmom mit üzen.
Nem értem álmom, mi kísért.
Léleknek titkos visszhangja
nyugalmat miért nem enged?
Palackba bezárt álmaim,
postázott vágyak szárnyain
mit üzensz Lélek ismeret?
„Szeretni kell és táppláni,
bocsáss meg, ha nem kéri, is.
Magadban mérget ne őriz.”


2010. december 9., csütörtök

Szabo Aletta – Tükörvilág

Tükröm kérdem,
és nem értem
a válaszát.
Szellemvilág,
mit most láttat:
ezer arc, és
százegy világ.
Azt mondja ez
„mind az arcod,
holtodiglan
mind csak játszol.”


Szabo Aletta – A csend hatalma

A mozdulatlan
lélekjelenlét,
szétrágja lassan
saját bilincsét.


2010. december 8., szerda

Szabo Aletta - Álomkergető

„Egyszer fent,
máskor lent.”
Kerek e
levélke.
Sokféle
Útféle.
Sors-csapás,
állomás
egymást vált,
sosem állt
piheni,
áldozni
Lelkeknek
Tüzének.
Csak kerget
Felhőket.



2010. december 3., péntek

Szabo Aletta - Thanathosz a Halálisten


Thanathosszal táncoló,
vele is hadakozó,
ilyen az ember,
és valamennyi tehetetlen,
ki elmúlással dacolni képtelen.

Csak Thanathosz viszi el tanúit.

Thanathosz szép szemei,
néha lesnek, néha várnak,
de sohasem távoznak.

A halálisten születéstől
végzetig kísért és  kísér.
Halhatatlan lelkek
halandó világának
mulandó istene
kerget.

Csak Thanathosz viszi el tanúit.


2010. december 1., szerda

Szabo Aletta fordítása - Nichita Stănescu(1933 - 1983) - Tragere la sorţi (1972)

Szabo Aletta fordítása -
Nichita Stănescu(1933 - 1983) - Tragere la sorţi
(1972)

Tragem la sorţi
cu inima smulsă dintr-un străin.
Martorul întreabă: cap sau pajură?
Nici cap nici pajură, răspunde corul antic.
Inimă, pur şi simplu.
Inimă pe toate feţele?
Inimă pe toate feţele!
Şi unde este Omul cu M mare?
Unde să fie? În moarte.
Dacă trageţi la sorţi cu inima lui
unde vreţi să fie?
Omul cu M mare se află în moartea cu m mic.

Sors húzás

Sorsot húzunk
egy idegen kitépet szívével.
Tanú kérdi: fej vagy írás?
Se nem fej, se nem írás,
ez az ősi kórus válasza.
Egyszerűen, csak szív.
Szív mindkét felén?
Szív mindkét felén.
És hol van a Nagy Ember?
Mégis hol lenne? A halálban.
Ha szívével sorsot húztok
szerintetek mégis hol van?
A Nagy Ember a kis betűs halálban
leledzik.