Először is vegyük sorra egy múzsa feladatait.
Az ő feladata sokkal több annál mintsem, hogy megihleti a művészt, hogy az valami szemetgyönyörködtetőt alkotson. Mert amit a művész a múzsa csókjától hajtva alkot az maradandó művészi alkotások közé sorolandó, míg a többi alkotása nem más mint ujjgyakorlat.
A múzsa csókja lehet a kedves csókja, vagy egy gyönyörű virág, vagy csak egy elhangzott szó, de minden esetben olyan észrevétlen, hogy végül a művész nem is hall mást csak a saját szívverését. A múzsának gyorsan kell cselekednie, mert csak a pillanat tört része áll rendelkezésére, hogy az alkotni tudó ember szívébe álmot ültessen. A múzsa az aki álmodni tanít és ébredni, mert olyan álmot ad ami megtanít rá, hogy ne csak akkor tegyünk arrább egy szalmaszálat, ha azt jól megfizetik, mi másnak lehet ezt nevezni, ha nem ébredésnek. A múzsák neve gyakran a homályba vész, hisz ők csak a kezdő lökést adják, nem ők dolgoznak meg érte, értelemszerűen nem is ők söprik be az elismerést, de mégis szűkség van egy múzsa álmára, ahhoz, hogy szülessen egy maradandó műalkotás, hogy lásunk, haljunk, értsünk, hogy álmodjunk, hogy reméljük építhetünk egy szebb világot. Az igazi múzsák jól tudják mitől lesz valaki igazán múzsa, a szemükben az aki tovább tud adni egy olyan álmot amit érdemes álmodni, az már múzsa.
Milyen egy múzsa hátköznapja? Ha valakinek csalódást okozok nagyon sajnálom, de tény az, hogy egy múzsa hétköznapja az teljesen hétköznapi, ép olyan mint bárki másé.
