szeretni viszonzatlanul

Szeretni viszonzatlanul,
olyan mint,
édes mag virágtalanul.

Szabo Aletta - Dorbézoló

Nyöszörög bennem az életkedv,
mentsen meg valaki, ha lehet.
A tünet együttes most lehangoló,
hervasztóan sokat mondó,
a diagnosztika: dorbézoló.
A tükörben egy kísértet
sápadt képe elmereng:
borzasztó,
nyűgös ez a kísértet.
Most ezennel,
megkísérlem túlélni,
a rám köszöntő
holnapot.

Szabo Aletta – Anekdota a taburol

-Anyám valaha adtál egy tanácsot, máig sem értem.
-Tényleg és mi volt az?
-Az, hogy ha beleszeretni valakibe olyan mintha megérintenél egy tabut.
-Igen, a tabu érinthetetlen, büntetést von maga után ha ezt nem tartod szem előtt, még beszelni is tilos róla annyira , hogy egyesek inkább azt mondják nem is léteznek tabuk. A szerelem is ilyen, te nem érintheted meg mert megéget, de ha türelmesen ki tudod várni az érintését, az csodát ígér.

Szabo Aletta - Engem álmodik az álom?

Legendát sző a képzelet,
jelentést keres az értelem,
mert, egyszerűen csak mert,
vagy nekem, s csöppnyi szó
is elég, hogy az érzelem
boldogságra váltson, értetlen.

Nem-reális ez a pillanat,
mert most engemet
az álom dédelget...
És lassan felmerül a kérdés:
enyém e szép álom, vagy,
engem álmodik az álom?

Még talány a lényed,
még ismeretlen szerkezet
mit felfedezni érdemes.
De vonz valami, mintha csak
napfény sejlene a sejtek közt
éltető, fénylő ragyogással.

Nem-reális ez a pillanat,
mert most engemet
az álom dédelget...
És lassan felmerül a kérdés:
enyém e szép álom, vagy,
engem álmodik az álom?

Lassan telik a pillanat,
s látom a tagadhatatlant:
boncoló kés alá került
egy önfelet pillanat,
fele más lett a gondolat,
félreérthető áradat.

Szabo Aletta - Ez itt a gondűzők éneke

Ez itt a gondűzők éneke,
a keserüsség pillanatnyi
temetése a feledésbe.

Egy amerikai álom
durcásan válaszol:
Nem az én hibám.

Csonkig tört álmokba
beletört felismerések,
panaszolják a jó létet.

Pusztulást hoz az élet sűrűje,
gond és bánat a megművelője.
Ez itt a gondűzők éneke.

Szabo Aletta - Pillanat

Csak egy elmulasztott pillanat volt...
emléke kísért, s felráz,
mint hervadó bimbódzó ág,
mi az időnek magvas súlya
alatt roskadva felnyög.
Hanyagolni kell az álmot,
feledni a búbánatot.

Csak egy elmulasztott pillanat volt,
mi észrevétlen tova tűnt...
Új nap pirkadt, s a régi eltűnt
felhők között keresem árnyát,
tán még őrizi az égbolt számomra
magját...

Csak egy elmulasztott pillanat volt,
tovatűnt, mint ezernyi más alkalom,
s bennem, engem kérdőre vonva,
igazgat, hogy ennyi volt, ebből elég:
„mindig lesz egy még
jelen lévő pillanat,
el ne mulaszd álmodat.”

Szabo Aletta – Kis ördög

Gyönyörűt láttam,
kíváncsivá váltam...
Egyszerű a képlet,
most is engem éget,
pedig ábrándot
zúz a tényállás,
s még sincs megállás.
Csínytalan a kedvem,
piszkál engem, bennem,
a kis ördög... súgja:
„Szenvedélynek csókja,
édesebb mámor mint
amit álmaid húrja
elviselni képes...”

Szabo Aletta - Örömtánc

Figyelem, amint napfény tekereg,
figyelem a mélység ezer izét,
s felszín valamit dúdolgat,
csak úgy ni halkan,
hogy senki meg ne hallja...
Üzenem, légy boldog,
örömtáncot rejt a valóság,
idézd meg szellemét,
s tenyeredből eszik
majd a boldogság.

Szabo Aletta – A nyugalom oceánja

Keresem nyugalmam,

egy zaklatott világban,

s meglelem menedékem

csendes egy-magamban.

Mint vihar utáni csendben

az óceán víztükrén,

holdsugár megérint,

napsugár elringat.

Fogytán a szó,

mert nincs szükség rá,

a figyelmes tapasztaló

most mindent meghallgat.

A levegő ritmusát

követi a gondolat...

Porszemmé zsugorodtak

a bajok, s óhajtó sóhajok,

kívánom ez az állapot

legyen örökkévaló.

(Lucian Blaga – Liniste) – Csend (Szabo Aletta fordítása)

Lucian Blaga
Liniste

Atâta linişte-i în jur de-mi pare că aud
cum se izbesc de geamuri razele de lună.

În piept
mi s-a trezit un glas străin
şi-un cântec cânta-n mine-un dor
ce nu-i al meu.

Se spune că strămoşii cari au murit fără de vreme,
cu sânge tânăr înca-n vine,
cu patimi mari în sânge,
cu soare viu în patimi,
vin,
vin sa-şi trăiasca mai departe
în noi
viaţa netrăita.

Atâta linişte-i în jur de-mi pare că aud
cum se izbesc de geamuri razele de lună.

O, cine ştie - suflete,-n ce piept îţi vei cânta
şi tu odată peste veacuri
pe coarde dulci de linişte,
pe harfă de-ntuneric - dorul sugrumat
şi frânta bucurie de viaţă? Cine ştie?
Cine ştie?

(1919)

(Lucian Blaga – Liniste) – Csend (Szabo Aletta fordítása)

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
a holdsugarak koppanását az ablakokon.

A mellkasban
egy idegen hang felébredt
és vágyat énekkel bennem mint egy dal
mi nem a sajátom.

Azt mondják, hogy a drága ősök korán haltak,
fiatal vérrel a vénákban,
drága szenvedéllyel vérükben,
szenvedélyben élő fénnyel,
jönnek,
jönnek, hogy tovább éljék
bennünk
a le nem élt életeket.

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
a holdsugarak koppanását az ablakokon.

Óh, ki tudja – lélek, mely bordák közt énekelsz
egyszer majd te is századok felett
a csendnek édes húrjain,
sötétségben rejlő hárfán – fojtogató vágyat,
s megtört életörömöt? Ki tudja?
Ki tudja?

Szabo Aletta – Valami valódi

Kell valami valódi...
Értetlen érzés, furcsa kéjelgés,
értetlen ember szül én bennem.
Láttam már, sajna,
nagyon rendes szentfazekat,
s öntelt ökröt eleget.
Egyik rendes, másik kóros.
Egyik vallja, másik tagadja,
hogy egoizmus az apja, s anyja,
s nagyapja egész lényének.

Kell valami valódi,
valós, s leírhatatlan,
csöppnyi józan észt
mi helyén hagy.

Szabo Aletta – Anekdota

Mit mond az optimista:
Ez velem soha nem történhet meg. - erre a peszimista:
De igen!

Szabo Aletta - Irigység

Alma ágon, almafákon,
vonaglik a folytonosság...
Harapós a kedve annak
aki épen arra most jár.

Szorít a zseb, szorítóan,
igazat mond, szomszédos fa
mindig ékes díszben pompáz...
vigaszt keres a tényállás...

Szabo Aletta – Sirató

Kacagom régi vágyam,
a régi szenvedélyem,
kicsit vicc ez a helyzet...
Nem kell már a régi szikra,
nem kell már, csak hamu már.

Szenvedély, én urallak.
Titkaid hamu lepi.

Volt akit csak szeretem,
volt kire csak vágytam,
és volt akit kívántam
minden porcikámba.
Tovább se lesz ilyen már,
mert a főnix is tova száll.

Szabo Aletta - Dráma

Dráma a pohár fenekén...
túlzok? nem hiszem...
csak a sodrásban partra vettet
hajós vagyok.

Szabo Aletta - Kibírom

Kibírom, kiírom,
nélküled kibírom.
Feladni - nem tudom.
Kibírom, kiírom,
nélküled egy vagyok,
elveszett ként vagyok.
Csak makacs reményem
nem tágít mellőlem,
suttogja esztelen
„remélni érdemes.”
Akárhogy legyen is,
kibírom, túlélem.

Szabo Aletta - Váltakozó

Váltott szakasz,
Válott éj,
Nem enyém vagy,
S nem tudom
Visszajösz e még.

Váltott szakasz,
Válott éj,
Kétséges a vég,
Csikorog a jég,
Némaság rejtekén.

Váltott szakasz,
Válott éj.
Gusba kötve, elfeledve,
Remények közt
cserben hagyva,

... lettem én.

Szabo Aletta – Most eladó!

Csel virágok, hazug álmok,
most eladó, minden áron!

Nélkülöző igazmondás
halkan se szól, csak elhallgat,
vakon dicsér és felavat,
istenit és elhallgat.

Csel virágok, hazug álmok,
most eladó, minden áron!

Szó-folyamban fullad minden,
hazudik az ügynök szépen,
csak a kliens félreértse.
Üzletet kell kötni itten.

Csel virágok, hazug álmok,
most eladó, minden áron!

Én sajnálom, hogy ezt látom,
oly ártatlan, kis csínytevés,
mégis szidja, szegény árust
az „ártatlan” nagy világ.

Szabo Aletta - A csend hatalma (mininovella)

- Olyan furcsa hangok nélkül élni. De meg kell próbálni, meg kell próbáljam , hogy lásak , haljak, érezek újból. Ez itt egy kaszáló, tavasz van, de a pupillámba beleéget már valami sötét, talán maga a sötétség.

A szem a lélek tükre, sokféle színben tündököl az írisz, de középen mindenkinél ott sötétlik a szembogár, a kis ablak a világra. Ilonka, azaz Onka huszonhét éves, de bármikor letagadhatna a korából öt évet. Halványzöld szemeivel most az eget bámulja, de mindent lát kivéve a fellegeket. A kaszáló, ahol most a földön fekszik a nagyszüleié, ez a május elsejei programja, csak feküdni a földön, és relaxálni. Nem ártott volna ha tükörbe néz, akkor tudná, hogy mindaz amin átment annyira sokkolta, hogy a pupillája egészen kicsire összehúzódott .

Onka egy perc alatt ébren álmodó lett, látta magát amit egy kristályteremben van, és egy kristálygömbbe néz, látta amint a gömböl visszanéz rá egy zöld szempár, nem a sajátja, hanem azé a fiúé. Érezte amint valamibe szinte belegörnyed, és hallott egy hangot: „...mond ki a saját átkod”. Szerette volna kimondani: „Ebben a világban embernek maradi a legnehezebb...”, szerette volna kimondani, hogy csak azért is megőrzi az emberségét, de mintha gombóc lett volna a torkában, meg se tudott mukkanni.

Szabo Aletta – Változó idő

Érintő talány,

tán zengő magány,

e pillanat mi át

meg át ölel,

most mát lát,

s holnapot ölel.

Keresi baját,

nem leli báját,

óra művek,

időkerekek,

most zengjetek,

szolok nektek.

Fordul a kocka,

ez a sors játéka,

lelket cserélsz,

észrevétlen,

tovább élsz,

a felejtésben ...?

Szba Aletta – Én kis halloweenem

Nem beszél, mégis mond,

elenged, mégis köt,

mit tegyek, nem tudom.

Álarctalan csak én vagyok,

de kit érdekel ez egy maszkabálban.

De táncolok a sokasággal.

....nem tudom , hogy ez sajat gondolat, vagy idézet, de fontos

...az elme csapong,

míg a szív marad...

Szabo Aletta – Mulandó minden érzelem

Bolond bolondulás

lás csodát, elmúlás

minden torzulás,

víg szívvel temetem a vágyódást.

Szabo Aletta – Szertefoszló álom

Miért is gondolnék rád,

Kinek szeme engem éget.

Miért is gondolnék rád,

ennek véget kell érnie.

Álmodni nem ér, s nem érdemes,

csak lényem lüktet mindhiába,

keresi párját, mert álmodtam

egy végtelen ölelést.

Miért is gondolnék rád,

Kinek szeme engem éget.

Miért is gondolnék rád,

ennek véget kell érnie.

Igen, feledni kéne mindent,

s a szívet tanítani kéne,

hogy többé ne repdessen,

hogy többé ne repedjen.

Miért is gondolnék rád,

Kinek szeme engem éget.

Miért is gondolnék rád,

ennek véget kell érnie.

Szabo Aletta - Tapasztalás

Horkol az éj,

fortyog a vér,

játékát keresi

a szenvedély.

Szabo Aletta - Bolondság

Szeretni bolondulásig,

érzéki felfogásig,

nem múló vágyódásig.

Örült bolondság,

melengető valóság,

ez bizony folytonosság.

Szabo Aletta – Mert jó szeretni

Veled álmodom,

veled ébredem,

máskor lüktetés

vagy a véremben.

Tűnő tünetek?

Talán... nem tudom.

Szótlan figyellek,

lépted követem.

A szív tréfája,

ez a látomás.

És most mégis csak

szól egy vallomás,

de nem tenéked,

csak is te érted,

hogy ne értsed,

azért érezhesd,

mert jó szeretni.

Szabo Aletta - Előjel mentes jelek

Előjel mentes ez a mozzanat.

Nem mocorog a gondolat.

A fekete is csak fekete,

s nem árnyalja önmagát,

nem idéz, nem üzen,

nem közli mondanivalóját.

A betű formát ölt,

nem közli mondanivalóját:

most nincs aki ráruházná

bánatát vagy mosolyát.

Előjel mentes jelek

torlódnak egymás útán,

a meztelen igazságot

mutatva kurtán, furcsán.

Szabo Aletta – Egy kicsit a bűvöletről

Misztifikált érzelmek,

tördeléses vegyjelek,

ólomba zárt szóképek,

mind fejemben cikázó

megannyi álomképek.

Várják, hogy ütemes,

lüktető létett kapjon

egy gondolat töredék.

Bűvös erőt kódol

az ABC, és így lesz ízes

a jelenlét...

Egy kicsit a bűvöletről

szól ez a semmiség,

egy szikrányi

Megfejthetetlenség.

Szabo Aletta - Ébredezés

Az vagy ki voltál,

s lenni kívántál,

mégis más mint

amit kitaláltál.

Szabo Aletta - Fekete hómezők

Sze-ret-lek, betűzöm állapotom,

kedves szó, napfénybe öltöztetlek.

Kellesz, mint áldás ölelése

fekete hómezők

közt eltévedve.

Szabo Aletta - Ez pont így jó...

Magányom oldója te lettél.

Te vagy ki szívem nem facsarja.

Karjaid közt lelt lelkem otthonra.

Ez pont így jó, osztani-szorozni

nem tudom, s nem is érdemes.

Szabo Aletta - Szerelem féltés

Mondanám, csak hogy

félek, hogy karcol,

s tűnik a varázs.

Jól sejtem: abszurd?

Szabo Aletta - Emberség

Kihalt az emberség belőled, mind ami bennünk a közőség, ismerős emberi? Miért e tagadás, hogy van mi egyforma, csak külső ami más? Belsőd nem szólt soha? Van egy vallomás: A fenséges csoda az minden ami más, szeresd mi egyforma. Így talán más lesz a sorsod te ostoba.

Szabo Aletta – Egy mulandó gondolat.

Volt egy álom, elfutott...

szótlan hagyott, rángatott.

Elhúzott és... itt hagyott.

Nincs mese... csak Vagyok.

Talányt fejtek, lángolok...

Ráadásul, szárnyalok.

Itt lézeng egy gondolat,

szárnyat kapott indulat,

szörnyet halt egy gondolat.

Szabo Aletta – Hajnali rohanás

Ablakom fénye alatt

kúsznak az árnyak,

önmaguk árnyait

kergetik tovább.

Hajnali szendergésben

futunk a pénzünk után,

s üres kézzel markolunk

a holnap ajándékába.

Így lüktet ez a város,

nehéz sors fölött

diadalt remélve,

türri önmaga igáját.

Szabo Aletta - Semmiségek

Van hogy elég, egy semmiség,

hogy boldogság költözzön és

van hogy elég, egy semmiség,

hogy boldogság visszajöjjön.

Van hogy elég, egy semmiség,

és semmisé tesz miden rosszt.

Semmiség mind az mit itt volt

és még sem volt látható, csak

az ébredés boldogító.

Szavakba ez csak fátyoltó,

átélve nem elmondható.

Szabo Aletta - Változatlan álom

Álmodom én és vágyom

változatlan legyen álmom.

Maradandó boldogságom,

maradj velem, ezt kívánom.

Mulandó vagy maradandó,

most nem számít, számítandó,

elemben a szebb nagy világ,

mit nekem megmutattál.

Álmodom én és vágyom

változatlan legyen álmom.