Nem tudta ki ő. Nem tudta hol van. Csak lassan kezdet derengeni minden. Csak kábaságot érzet, de mire rendesen felkelt a nap összetudott gyűjteni annyi erőt, hogy kinyissa a szemét, és felkeljen. Minden vágya összesűrűsödött egy kávéban, úgyhogy kicsoszogott a konyhába.
És ezzel elkezdte a szokásos napi teendőket és eltemette az összes gondolatát ami felébredt benne az ébredezés közben. Attól félt ha nem felejti el sürgősen azt a sok mindent ami megfordult a fejében, még a végén nem lenne önmaga, mert, hogy ő pontosan tudja, hogy ő kicsoda: a leg csodálatra méltóbb emberi lény a világon. Menyit bajlódott azzal, hogy tökéletesítse önmagát, de végül sikerül, és ezzel tökéletesen elégedett is volt. Mindig az jutott az észébe, hogy „aki mást legyőz az erős, aki magát az legyőzhetetlen”, hát igen neki sikerült, és erre büszke is volt, csak a magára öltöt értékes szerénység nem engedte, hogy büszke legyen, de ez is így volt rendjén, hisz a szerénység az értékesebb a kettő közül, de legalábbis többen értékelik, míg a büszke emberek mindig is ingerelték . Elhessegette a gondolatot, hogy a boldogság … aztán már arra sem emlékezet mit hesseget el. Helyette inkább a közmondásra gondolt „az ember akkor a legboldogabb, mikor észere sem veszi”. Majd megerősítette önmagában a gondolatot azzal, hogy felidézett magában egy rakás idézetet ami arról szólt, hogy semmi sem tesz boldogtalanabbá mint a boldogság keresése. Egyre elégedettebb lett.
Negyed óra múlva már kint volt a lakásból, és zárta maga mögött az ajtót, addigra tökéletesen megerősítette diktátori győzelmét önmaga felett, és miért ne tette volna, végső soron hazugságban is lehet élni. Tull büszke volt ahoz, hogy bevallja másra vágyik, mert csak azoknak a vágyaknak engedett létjogosultságot amik képesek voltak a tökéletesség illúziójának megteremteni. A többi nem érdekelte, mert élt benne a boldogság illúziója, hogy ő tökéletes, és az élete irigylésre méltó, és ragaszkodott is önmaga kis illúziójához, annyira, hogy tudomásul se akarta venni, hogy amit nyomtalanul el sikerült nyomnia magában az az őszinteség.
És tette mindezt az ésszerűség nevében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése